Mitsubishi Klub Egyes�let
Mitsubishi Lancer Safety Car Mitsubishi Race Car Mitsubishi I-mev Mitsubishi Space Star

DAKAR 2009: 5. SZAKASZ EREDMÉNY

2009-01-08 06:39:34
Írta: Norbi

Az ötödik szakasszal elkezdődött az igazi Dakar! A 300-as rajtszámú Racing Lancert hajtó Peterhansel szinte tökéletesen autózott az egész szakaszon és úgy tűnt, jelentős előnnyel utasíthatja maga mögé a legfőbb riválisokat.

Szinte végig Dieter Depping ellen harcolt, de a 476. km-nél 1 perc 10 másodperces előnyre tett szert a némettel szemben. Eközben Carlos Sainz 8 perc körüli hátránnyal autózott a 7. helyen. 30 km volt hátra, egyszerűnek tűnt a dolog. De milyen 30?!
Nagyon nehéz része volt a szakasznak, igazi dűnés rész. A Mitsubishi ezeket a részeket várta, mert itt igazán kijöhet a tapasztalat és az autó erőssége. Peterhanselnek azonban nem volt szerencséje és egy dűnéről való leérkezés közben eltalált egy csomó tevefüvet (alattomos növényzet, nagyon kemény gyökerei vannak, így komoly károkat okozhat, mivel nem szakad ki a homokból) és felborult az autóval. Az autó hátsó része megrongálódott, ezzel együtt a hűtőrendszer is, aminek következtében a háztalevő 15 km-en melegedni kezdett a motor. Így kisebb sebességgel haladhatott, ami azt jelentette, hogy csak a negyedik helyen fejezte be a napot 7 perc 12 másodperc hátránnyal a szakaszgyőztes Giniel de Villiers mögött. Egy időkésé miatt ráadásul 15 perc büntetést is kapott. Ezzel együtt az összetettben a hatodik helyen áll, 28 perc 44 másodperces hátránnyal.
Alphand hetedikként (10 perc 2 másodperc hátrány), Roma nyolcadikként (13 perc 38 másodperces hátrány) fejezte be ezt a nehéz napot. Ezzel mindketten tartják eddigi helyezéseiket az összetettben, vagyis Roma az ötödik, Alphand a nyolcadik. Az összetettet eddig vezető Carlos Sainz 9. lett a szakaszon, 15 perc 42 másodperces hátránnyal. Az összetettben ezzel visszaesett a harmadik helyre, melyet most Al Attiyah vezet a BMW-vel.
Palikék teljesítették ma a legjobb magyar időt, a 16. helyen értek be, az előző kalandos nap után Szalayék a 26. helyen zártak. A Liszi/Fenesi párosról még nincs hír, hogy hol végeztek.

Nyilatkozatok:

Dominique Serieys (Csapatvezető):
Gondoltam tegnap, hogy ez lesz az igazi Dakar rajtja és igazam is lett, de sajnos nem állt melletünk a szerencse a mai délutánon. Stépehane megpördült egy tevefű miatt a dűnék között és megrongálódott az autó. Egész éjjel dolgozni fogunk ha szükséges, így holnap reggel ismét elindulhat az autóval. Luc-nek és "Nani"-nak defektjeik voltak, de még mindig jó pozícióban vannak.

Luc Alphand:
Nagyon, nagyon nehéz volt a mai nap. Nagyon sok versenyzőnek lesz problémája. Meglehetősen hosszú volt. Sok időt töltöttünk úttalan utakon, folyómedrekben.
A CP1-ig jó volt, de ami utána következett az egy lidércnyomás volt. Majdnem elakadtunk. Fű van a homokban, nagyon más és nagyon nehéz. A dűnék alja nagyon "szögletes", jó technika kell hozzá, hogy átmenj rajtuk.

Stéphane Peterhansel:
Egy dűnéről jöttünk le és a másik lábához értünk, megütöttünk egy tevefüvet és felborultunk. Az ütés megrongálta a karosszériát és a hűtőradiátort, ami miatt emelkedett a motor hőmérséklete. Remélem a szerelők meg tudják javítani az autót itt a szervizparkban.

Joan "Nani" Roma:
Nem volt könnyű, a vége nagyon nehéz volt. A fő, hogy itt vagyunk és rendben vagyunk.

dakar200916

Az 5. szakasz eredménye:

1 305 DE VILLIERS (ZAF)
VON ZITZEWITZ (DEU)
VOLKSWAGEN 05:47:43 00:00:00  
2 307 DEPPING (DEU)
GOTTSCHALK (DEU)
VOLKSWAGEN 05:50:01 00:02:18  
3 309 GORDON (USA)
GRIDER (USA)
HUMMER 05:51:55 00:04:12  
4 302 AL ATTIYAH (QAT)
THORNER (SWE)
BMW 05:53:06 00:05:23  
5 308 MILLER (USA)
PITCHFORD (ZAF)
VOLKSWAGEN 05:56:42 00:08:59  
6 303 ALPHAND (FRA)
PICARD (FRA)
MITSUBISHI 05:57:45 00:10:02  
7 304 ROMA (ESP)
CRUZ SENRA (ESP)
MITSUBISHI 06:01:21 00:13:38  
8 301 SAINZ (ESP)
PERIN (FRA)
VOLKSWAGEN 06:03:25 00:15:42  
9 300 PETERHANSEL (FRA)
COTTRET (FRA)
MITSUBISHI 06:09:55 00:22:12 15:00
10 306 CHICHERIT (FRA)
BAUMEL (FRA)
BMW 06:26:10 00:38:27  

 

 

Az összetett állása az 5. szakasz után:

1 302 AL ATTIYAH (QAT)
THORNER (SWE)
BMW 18:44:37 00:00:00  
2 305 DE VILLIERS (ZAF)
VON ZITZEWITZ (DEU)
VOLKSWAGEN 18:47:01 00:02:24  
3 301 SAINZ (ESP)
PERIN (FRA)
VOLKSWAGEN 18:51:10 00:06:33  
4 308 MILLER (USA)
PITCHFORD (ZAF)
VOLKSWAGEN 19:04:32 00:19:55  
5 304 ROMA (ESP)
CRUZ SENRA (ESP)
MITSUBISHI 19:09:06 00:24:29  
6 300 PETERHANSEL (FRA)
COTTRET (FRA)
MITSUBISHI 19:13:21 00:28:44 15:00
7 309 GORDON (USA)
GRIDER (USA)
HUMMER 19:26:25 00:41:48  
8 303 ALPHAND (FRA)
PICARD (FRA)
MITSUBISHI 19:26:41 00:42:04  
9 307 DEPPING (DEU)
GOTTSCHALK (DEU)
VOLKSWAGEN 20:01:17 01:16:40  
10 322 SPINELLI (BRA)
VIVOLO (BRA)
MITSUBISHI 20:24:03 01:39:26  

Linkek:

Hivatalos beszámoló - Mitsubishi

Képek

Norbi

Hozzászólások

» Eddig még nem szólt hozzá senki.

www.coolio.hu & www.bereilaszlo.hu